Sakk csapat világbajnokság 2011 Ningbo
Remit vártam Kína ellen, sajnos még az sem lett meg, de az ötödik helyes jóslatom bevált. Csapatilag várakozás alatti a teljesítmény, mert éremért mentünk, ami szerintem jó játékkal meg is lehetett volna.

Egyénileg Peti hozta a kötelezőt, én még jobb eredményt vártam tőle a nagy kihagyás után. Ivi legyőzése szép dolog, de igazából ott Ivi adott erre lehetőséget. De összességében első táblán elfogadható a 9-ből 5,5 pont.

Alma várakozás alatti teljesítménye sajnos az éremnélküliségünket eredményezte. Tudom nincsen ha, de szerintem meg kellett volna játszani a fordított sorrendet az első két táblán.

Judit a szokásos formáját hozta, szerintem teljesen rendben van a 9-ből 5 pont az ő körülményeit figyelembe véve, egy kicsit jobb teljesítmény tőle is sokat jelentett volna az érem eléréséhez.

Csaba előtt le a kalappal, 8-ből 5 pont nagyon szép teljesítmény, jogos volt Erdős mellőzése helyette.

Erdős egy remije nem igazán értékelhető, mert egy parti alatt nem igazán lehet beleszokni egy ilyen szintű verseny légkörébe.

Ha nem is lehetett fordított táblasorrend az első két helyen, Almát meg lehetett volna próbálni kihagyni a rossz formája okán. Valószínű sokat nem jelentett volna a végeredmény tekintetében, de néha meg kell húzni váratlant is szerintem.

Összességében nem tragédia az eredmény, de ha azt nézzük, hogy csak Berkes Feri hiányzott a legjobb csapatból, akkor azért várakozás alatti ez az ötödik hely, főleg úgy, hogy Feri Csaba helyett játszott volna, aki igazán jó teljesítményt nyújtott.
Válaszol
Alma várakozás alatti teljesítménye sajnos az éremnélküliségünket eredményezte. Tudom nincsen ha, de szerintem meg kellett volna játszani a fordított sorrendet az első két táblán.

Ebben nagyon nem értünk egyet. A VB előtt is írtam, Almási nem egy súlycsoport a top sakkozókkal szemben. Lékó hosszú évekig edződött, jól teljesített a top 10 ellen. Rendre 27xx felettiekkel játszott, míg Almási az inflálódásnak (is) köszönhetően került 2720 köré. (már Berkes is 2700 felett van!) Nagyon nagy a különbség a top 10-15 játéktudása és az utánuk következők között. Szeretem Alma játékát, minden elismerésem, hogy eljutott addig amíg, de nem tartom képesnek az első táblára, amíg Lékó ilyen szinten tolja.
Válaszol
Fordított táblasorrendnél az amúgy is formán kívüli Almát esetleg még jobban elverik, de nem biztos, hogy a második táblán ezt Peti kompenzálni tudta volna. Ebben az esetben viszont Alma még több élőt veszít, Peti viszont kevesebbet nyer, mint így ...
Válaszol
Az a baj, hogy azzal nem tudunk számolni, hogy mennyire befolyásolta volna a teljesítményét az, hogy a világ elitjével játszhat, lehet, hogy nektek van igazatok és még rosszabb teljesítményt nyújtott volna, de én el tudom képzelni a fordítottját is. Talán ebben a sorrendben volt a kisebb rizikó, elismerem.
Válaszol
Egy jó sakkozó ismert tulajdonsága, hogy belátja,ha hibázott.
Nagyon makacs, ragaszkodik az elméletéhez.
A táblasorrend így volt jó. A sokak által szidott szakmai jelentésünkben arra próbáltunk rámutatni, hogy a magyar sakkozásnak nincs igazi utánpótlása, ha a nagy trió abbahagyja, akkor ki játszik majd?
Amúgy Almási játszott már Calviában (2004), Torino (2006) is éltáblán,illetve három Eb-n.
Láthattuk, hogy mi történik, ha újonc szerepel éltáblán -lásd Karjakin.
Fantasztikus volt az éltáblások névsora, hihetetlennek tűnik, hogy Almási + 2-öt csinált volna úgy, hogy Péter játszmáiban egy pillanatra sem kellett aggódni. A második tábla is nagyon erős volt, +1 elég lett volna, hogy Almási ne veszítsen Élőt. A 18. helyről a virtuális ranglistán a 35. hely környékére esett vissza.
Péternek van rutinja a szuperekkel való játékra.
Sokszor eszembe jutott az "aranykezű kapitány", a Buenos Aires-i aranycsapat szakvezetőjének, Navarovszky Lászlónak a mondása: "Csak senki ne veszítsen, valaki majd nyer". Nem lehet hét partit veszteni a második és a harmadik táblán és csak ötöt nyerni.
Az örmények szenzációsak, öt éven belül harmadik trófea, holott az ÉLő-pontjaik alapján nem ők az esélyesek, csak tudnak nyerni, és fantasztikusan küzdenek. Hozzá egy ragyogó kapitány, Arshak Petroszjan.
A kapitánynak érzékének kell lennie, hogy mikor figyelmeztesse a játékost,hogy eddig és netovább.Navar ezt nagyon értette.
Hihetetlen fordulatos volt a vb, sok hiba, de küzdelem felsőfokon.
Üdv, Zsuzsa
Válaszol
  




Jelenlevő felhasználók ebben a témában:
1 Vendég