Dvoretsky Végjáték könyvében írja, hogy különösen ha a király a tábla közepén áll és elég messze van a bástyájától, akkor közel sem magától értetődő a nyerés az erősebb fél számára. A döntetlen ilyen esetekben az időhiánynak (és elnézéseknek) köszönhető, hiszen amire ilyen stádiumban jut a játszma könnyen előfordulhat, hogy a lépésenkénti időbónusz marad csak a "támadónak". Ott egy
Svidler-Gelfand partit említ, még 2001-ből. Meglepő, hogy mindkettőjük elnézett egy kettős támadást a 85. lépésben.
Vissza a könyvhöz, ahol két ősi feladvány szerepel:
Ponziani, 1782
Itt világos nem tud menekülni az örökös sakk elől.
Ha ebben az állásban végül leüti világos a bástyát, akkor sikerült pattra menteni sötétnek és előbb vége a megpróbáltatásainak:
illetve a másik típuspélda, ez mint az ideális helyzet az erősebb fél számára:
Philidor, 1777
1.Qe5+ Ka7 (a

2.Qa1+ Kb8 3.Qa5! Rb1 4.Qd8+ Ka7 5.Qd4+ Ka8 6.Qh8+ Ka7 7.Qh7+
Az Asztalos-Bán Sakkjáték elemeiben én nem találtam Vezér vs. Bástya példát.